Az angina általában koszorúér-betegség talaján alakul ki.

Egy artéria hirtelen, átmeneti összehúzódása (érspazmus) is anginát okozhat a vérellátás, ezáltal az oxigénellátás hirtelen csökkentésével. A súlyos vérszegénység (anémia) is anginát eredményezhet. Ilyenkor a vörösvérsejtek (amelyek az oxigént szállító molekulát, a hemoglobint tartalmazzák) száma, vagy a sejtek hemoglobintartalma a normális szint alatt van. Emiatt a szívizom oxigénellátása is csökken.

Az X-szindróma az angina egy formája, amelyet nem spazmus, és nem is a nagy koszorúerek látható elzáródása okoz. A sokkal kisebb koszorúerek átmeneti szűkülete lehet felelős, legalábbis egyes betegekben. Az átmeneti szűkület okai ismeretlenek, de a szív kémiai egyensúlyzavara, vagy a kis artériák (arteriolák) kóros működése játszhat szerepet benne. Olykor kardiális X-szindrómának nevezik, megkülönböztetendő egy másik, szintén X-szindrómának (metabolikus X-szindrómának vagy inzulinrezisztenciának ) nevezett rendellenességtől.

Az angina ritka okai között a súlyos magas vérnyomás; az aortabillentyű szűkülete (aortasztenózis); az aortabillentyűn keresztüli viszafolyása (aortaregurgitáció); és a kamrák falának megvastagodása (hipertrófiás kardiomiopátia) - különösen a kamrákat elválasztó fal megvastagodása (hipertrófiás obstruktív kardiomiopátia) - szerepel. Ezek az állapotok növelik a szív munkáját, így fokozzák a szívizom oxigénigényét. Amennyiben ez meghaladja az ellátást, angina lép fel. Az aortabillentyű rendellenességei csökkentik a koszorúereken át a véráramlást, mivel ezek eredése épp e billentyű mögött helyezkedik el.

A beteg leggyakrabban a szegycsontja (szternuma) mögött érzett nyomásként vagy fájdalomként éli meg az anginát. A fájdalom bármelyik vállban, vagy lejjebb, a karokban; a hát egész területén; valamint a torokban, az állkapocsban és a fogakban is felléphet. Sok beteg inkább kellemetlen vagy a mellkasra nehezedő súly érzéseként, mintsem fájdalomként jellemzi az érzést.

Idős emberekben a tünetek ettől eltérőek lehetnek, ezért könnyebb elvéteni a diagnózist. A fájdalom például ritkábban jelentkezik a szegycsont mögött. Ehelyett a hátban és a vállakban lép fel, amit tévesen az ízületi gyulladás számlájára írnak. A gyomor területe is fájdalmassá válhat, különösen étkezés után (mivel az emésztés elősegítésére, több vérre van szükség). Erre könnyen rá lehet fogni, hogy gyomorrontás, aminek hátterében gyomorfekély lehet. A zavart vagy leépült (demens) idős embereknek nehézséget okozhat fájdalmuk közlése is.

A tünetek eltérőek lehetnek nőkben is. Ők hajlamosabbak a szokatlan mellkasi kellemetlenség érzésre.

Az angina általában terhelésre alakul ki, nem tart néhány percnél tovább, és pihenésre megszűnik. Egyes emberekben bizonyos fokú megterhelésre megjósolható módon angina lép fel. Másokban az epizódok előre nem megjósolhatóan jelentkeznek. Az angina gyakran rosszabb, ha a terhelést étkezés követi. Általában hideg időjárás is rosszat tesz. Ha a beteg szeles időben sétálgat, vagy a meleg szobából a hideg levegőre megy, az anginát okozhat. Olykor, ha erős érzelmeket él át pihenés alatt, vagy rosszat álmodik, az is anginát válthat ki.

A diagnózis alapvetően a beteg beszámolójára támaszkodik. A fizikális vizsgálat és az elektrokardiográfia (EKG), ha mutat egyáltalán valamit, akkor is csak apró rendellenességet jelez az anginás rohamok között, vagy néha azok alatt, még a kiterjedt koszorúér betegségben is. A roham alatt a szívfrekvencia enyhén emelkedhet, a vérnyomás felszökhet, sztetoszkóppal pedig hallani lehet a szívverés változását. Az EKG változásokat mutathat ki a szív elektromos tevékenységében.

Amennyiben a panaszok típusosak, a diagnózis felállítása általában nem okoz nehézséget. A fájdalom jellege, elhelyezkedése, valamint a terheléssel, az étkezésekkel, az időjárással és egyéb tényezőkkel fennálló kapcsolata segít a kórisme felállításában. A koszorúér-betegség kockázati tényezőinek megléte szintén megerősíti a diagnózist. Amennyiben a beteg fájdalma a vizsgálat folyamán jelentkezik, nitroglicerint (a vérereket tágító gyógyszert) kaphat a nyelve alá próbaképp - ha a fájdalom anginás eredetű, a tüneteknek három percen belül enyhülniük kell.

A következő eljárások segítségével a szívizom elégtelen vérellátása (az isémia) felmérhető, valamint meghatározható, hogy fennáll-e koszorúér-betegség, és ha igen, akkor mennyire kiterjedt.

A terheléses EKG-vizsgálat során, a beteg futószalagon gyalogol, vagy szobabiciklin kerékpározik, miközben állapotát EKG-val figyelik. Ez az eljárás segít megítélni, hogy szükség van-e koszorúérfestésre (koronarográfiára) vagy koszorúér-bájpassz műtétre. Amennyiben a beteg nem terhelhető, a vizsgálatot a szív munkáját növelő injekció befecskendezése után végzik.

Az izotópos képalkotás során csekély mennyiségű radioaktív anyagot fecskendeznek egy vénába. Az eljárással behatárolható a vérellátási zavar elhelyezkedése és kiterjedése, emellett a szívizomzathoz eljutó vér mennyisége is ábrázolható. Terheléses vizsgálattal szokták kombinálni.

Az ekokardiográfia (szív-ultrahangvizsgálat) ultrahanghullámok segítségével alkotja meg a szív képét (az ekokardiogrammot). Megmutatja a szív méretét, a szívizom mozgását, a szívbillentyűkön keresztülfolyó véráramlást, valamint a billentyűk működését. Pihenés és terhelés alatt is végzik. Amennyiben isémia áll fenn, a bal kamra pumpáló mozgása kóros.

A koronarográfia (koszorúérfestés) során röntgen-elnyelő festék (kontrasztanyag) befecskendezése után röntgenfelvételeket készítenek az artériákról. Ezt az eljárást, ami a koszorúér-betegség felismerésében a legpontosabb, bizonytalan diagnózis esetén végzik el. Gyakran hívják segítségül annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy szükség van-e koszorúér-bájpassz műtétre, vagy elegendő az angioplasztika. Angiográfiával az artériák görcse (spazmusa) is kimutatható. Amennyiben a vizsgálat alatt nem jelentkezik görcs, spazmust okozó gyógyszert alkalmaznak a vizsgálat során.

A jellegzetes anginás tünetekkel jelentkezők kis részében, akikben a terheléses vizsgálat is kóros eredményt mutatott, a koronarográfia nem erősíti meg a koszorúér-betegséget. Közülük egyeseknek X-szindrómájuk van, de legtöbbjükben a tünetek forrása nem a szív.

A Holter-monitorral végzett folyamatos EKG-vizsgálat csendes isémia vagy (a típusosan pihenés alatt fellépő) variáns angina tüneteiért felelős kóros eltéréseket mutathat ki.

Az anginás betegek kórjóslatát a következő kulcsfontosságú tényezők ronthatják: előrehaladott életkor, kiterjedt koszorúér-betegség, cukorbetegség, egyéb kockázati tényezők megléte (különösen a dohányzás), súlyos fájdalom, és végül a legfontosabb: a szív csökkent pumpáló képessége (kamra-funkciója). Például minél több artéria érintett, vagy minél nagyobb artériák záródtak el, annál rosszabb a prognózis. A stabil anginások és a normális pumpafunkciójú betegek kórjóslata meglepően jó, a csökkent pumpafunkció drámaian ront ezen. Az X-szindrómás betegek prognózisa nem különbözik a koszorúér betegekétől.

Az anginás, más kockázati tényezővel nem rendelkező betegek halálozási arányszáma évi 1,4%. Az arány magasabb, amennyiben rizikófaktorok is jelen vannak - például magas vérnyomás, kóros EKG-lelet vagy korábbi szívroham.

A kezelés a koszorúér-betegség előrehaladásának lassítására, illetve a kockázati tényezők felszámolásával annak visszafordítására tett kísérlettel kezdődik. A rizikófaktorokat, például a magas vérnyomást és a magas koleszterinszint kezelését azonnal meg kell kezdeni. A dohányzásról történő leszokás kiemelt fontosságú. Alacsony zsírtartalmú, változatos étrend és (a legtöbb beteg számára) testmozgás ajánlottak. A súlycsökkentés szintén ajánlott, természetesen csak amennyiben szükséges.

Az angina kezelése részben a tünetek stabilitásától és súlyosságától függ. Amennyiben enyhe-közepes mértékű, stabil tünetek állnak fenn, a kockázati tényezők mérséklése és bizonyos gyógyszerek alkalmazása a legmegfelelőbb. Amennyiben a tünetek gyorsan rosszabbodnak, azonnali kórházi kezelésre van szükség. Ha a kockázati tényezők módosítása érdekében bevezetett életmódbeli változások (például az étrend megváltoztatása) és a gyógyszeres kezelés nem eredményezi a tünetek határozott enyhülését, angiográfiát kell végezni annak megállapítására, hogy van-e szükség koszorúér-bájpassz műtétre vagy angioplasztikára, illetve, hogy ezek kivitelezhetők-e. A sebészi módszerek azonban csak mechanikai eszközök a probléma azonnali megoldására, de nem gyógyítják meg a háttérben álló betegséget. Ahhoz, hogy összességében javítsák a kórjóslatot, a betegnek mindenképp mérsékelnie kell a kockázati tényezőket. Egy 6 hónapos perióduson keresztül az LDL-koleszterinszint gyógyszerek segítségével történő, lehető legnagyobb mértékű csökkentése például ugyanolyan hatékonyan enyhíti az anginát, mint az angioplasztika.

A stabil angina kezelése az isémia megelőzését vagy enyhítését, valamint a tünetek minimálisra csökkentését célozza. Ötféle gyógyszer adható: a béta-blokkolók, a nitrátok, a kálciumcsatorna-blokkolók, az angiotenzin konvertáló enzim- (ACE-) gátlók, valamint a trombocita-aggregáció-gátlók.

Az X-szindrómás betegnek általában nitrátokat vagy béta-blokkolókat adnak tüneteik enyhítésére.

Instabil anginával a beteget általában kórházba utalják, ahol megfigyelés alatt gyógyszeres, és amennyiben szükséges, egyéb terápia is megkezdhető. A betegek véralvadást csökkentő szereket kapnak. Ilyen gyógyszer a heparin (intravénásan adott véralvadásgátló) és az aszpirin (trombocita-aggregációt gátló). Azok, akik allergiásak az aszpirinre, tiklopidint vagy klopidogrelt kapnak helyette. IIb/IIIa glikoprotein-gátlók (a trombocita-aggregáció-gátlók egy további típusa), például abciximab és tirofibán is adható. A szív terhelésének csökkentésére béta-blokkolókat és intravénás nitroglicerint adnak. Amennyiben a gyógyszeres kezelés nem vezet eredményre, a koronarográfiát, ha lehetséges, angioplasztika követi, vagy koszorúér-bájpassz műtétre lehet szükség. A döntés az angioplasztika vagy a koszorúér-bájpassz műtét mellett számos tényezőt figyelembe véve születik meg: milyen súlyos a betegség, illetve melyek a beteg egyéb jellemzői (az életkorát is beleértve).

A béta-blokkolók gátolják az adrenalin és a noradrenalin hormonok hatását a szívre, és egyéb szervekre. Ezek a hormonok gyorsabb és erősebb összehúzódásra késztetik a szívet, a legtöbb arteriolát pedig összehúzódásra serkentik (emelve a vérnyomást s ) Ezek a gyógyszerek ezért csökkentik a nyugalmi pulzusszámot és a vérnyomást, terhelés alatt pedig határt szabnak mindkettő emelkedésének, vagyis csökkentik az oxigénigényt. A béta-blokkolók mérséklik a szívroham és a hirtelen halál kockázatát, javítva a koszorúérbetegek hosszú távú esélyeit.

A nitrátok , például a nitroglicerin, tágítják az ereket. Hosszú és rövid hatóidejű gyógyszerek is szedhetők. A nitroglicerin - egy rövid hatóidejű nitrát származék - szedése általában 1-3 percen belül oldja az anginás rohamot, hatása harminc percig tart. A gyógyszert általában a nyelv alá helyezett (szublingvális) tabletta, vagy a szájon át belélegzett spray formájában alkalmazzák. Alternatív megoldásként a tablettát az íny mellé is lehet helyezni. A krónikus, stabil anginás betegek mindig tartsanak maguknál nitroglicerin tablettát vagy spray-t. Hasznos lehet még az előre láthatólag anginát okozó terhelési szint elérése előtt bevenni egy tablettát.

A hosszú hatóidejű nitrátokat (például az izoszorbid) napi egy-négy alkalommal, szájon át szokták bevenni. A bőrtapaszok és a krémek, amelyekben a gyógyszer a bőrön keresztül órákon át folyamatosan szívódik fel, szintén hatékonyak. Ezek a gyógyszerek rendszerint hamar elveszítik hatékonyságukat. A legtöbb szakember azt ajánlja, a betegek tartsanak minden nap 8-12 órás szünetet a gyógyszer szedésében, lehetőleg éjszaka, hacsak az angina nem éppen akkor jelentkezik. Ez segít a gyógyszerek hatékonyságát hosszú távon fenntartani. A béta-blokkolókkal ellentétben a nitrátok nem csökkentik a szívroham és a hirtelen halál kockázatát, viszont nagymértékben enyhítik a koszorúérbetegek tüneteit.

A kálciumcsatorna-blokkolók megakadályozzák az erek szűkületét (konstrikcióját, összehúzódását), és képesek megszüntetni a koszorúér-görcsöt (spazmust). A variáns angina kezelésében is hatékonyak. Minden kálciumcsatorna-blokkoló csökkenti a vérnyomást. Egyesek közülük, például a verapamil és a diltiazem, a szívfrekvenciát is csökkentik. Ez sok beteg számára hasznos lehet, különösen azoknak, akik nem szedhetnek béta-blokkolót.

Az ACE-gátlókat , például a ramiprilt, gyakran adják olyan betegeknek, akiknek a koszorúér-betegségre, például anginára utaló leleteik vannak. Ezek a gyógyszerek képesek csökkenteni a szívroham, valamint a koszorúér-betegségből eredő egyéb halálozások kockázatát.

A trombocita-aggregáció-gátló gyógyszerek, például az aszpirin, a tiklopidin és a klopidogrel, úgy módosítják a vérlemezkéket, hogy azok ne tapadjanak az erek falára. A vérrel keringő vérlemezkék (trombociták) teszik lehetővé, hogy az ér sérülésekor véralvadék (trombózis) képződjön. Amikor azonban az artériák falában elhelyezkedő aterómák felszínén gyűlnek össze, a kialakuló vérrög szűkítheti, vagy akár el is zárhatja az artériát, ezzel szívrohamot okozva. Az aszpirin visszafordíthatatlan változásokat hoz létre a vérlemezkében, így csökkenti a koszorúér-betegségből eredő halálozás kockázatát. A legtöbb koszorúérbetegnek ajánlott napi egy bébi aszpirin, egy fél vagy egy teljes felnőtt aszpirin bevétele, a szívroham kockázatának csökkentésére. Akik allergiásak az aszpirinre, tiklopidint vagy klopidogrelt szedhetnek helyette. Anginás betegeknek is szoktak trombocita-aggregáció-gátló gyógyszert adni, hacsak nincs valami ellenjavallat; például vérzési rendellenességben szenvedő beteg nem szedhet ilyen szert.