A dührohamok (dühkitörések) gyakoriak gyermekkorban. Általában az első életév vége felé jelennek meg, 2-4 éves kor között a leggyakoribbak, és 5 éves kor után többnyire ritkák. Amennyiben 5 éves kor után is gyakoriak, az egész gyermekkor során megmaradhatnak.
Okai között a frusztráció, a fáradtság vagy az éhség szerepel. A gyermekeknek amiatt is lehetnek dühkitöréseik, hogy magukra vonják a figyelmet, vagy - bizonyos dolog megszerzése céljából, illetve valamilyen tevékenység elkerülése érdekében - manipulálják szüleiket. A szülők gyakran magukat hibáztatják (vélt rossz szülői voltuk miatt), pedig a valódi ok sokszor a gyermek személyiségének, a pillanatnyi körülményeknek és a fejlődés szempontjából normális viselkedésnek a kombinációja. Ritkán a háttérben meghúzódó pszichológiai, egészségügyi vagy szociális probléma az ok - ennek nagyobb a valószínűsége, ha a kitörés 15 percnél tovább tart, vagy ha naponta többször jelentkezik.
A hisztis gyermek kiabál, sikoltozik, sír, csapkod, a földön hempereg, toporzékol, és tárgyakat hajigál. A viselkedés egyes elemei tombolásszerűek és sérülést okozhatnak; a gyermek arca kivörösödik, csapkod és rugdalózik.
A kitörés megszüntetésére a szülő először kérje meg egyszerűen és határozottan a gyermeket, hogy hagyja abba. Ha ez nem jár sikerrel, és a viselkedése nagyon tűrhetetlen, a gyermeket fizikailag kell eltávolítani az adott szituációból. Ezen a ponton az elkülönítés hatékony lehet. Ez olyan fegyelmezési eszköz, amelyet a szülők a gyermek tűrhetetlen viselkedésének megszakítására alkalmaznak. Az elkülönítés 2 évesnél idősebbekben a leghatékonyabb. Ha a roham többször ismétlődik, a gyermeket előre meghatározott időre - ami életévenként 1, de legfeljebb 5 perc - higgadtan odaküldjük egy székhez, vagy mi magunk ültetjük rá. Ha korábban kel fel vagy nem marad csöndben, a "stopper" újra indul.
