A külső fület a fül külső részére (fülkagylóra) és a külső hallójáratra osztjuk. A fülkagyló bőrrel borított porcból áll, formája miatt a hanghullámokat befogja, majd azokat a külső hallójáraton keresztül a dobhártyához, a külső és középső fület elválasztó vékony membránhoz továbbítja.

A középfül a dobhártyából és egy kis, levegővel telt kamrából - a dobüregből - áll, amely a dobhártyát a belső füllel köti össze. A dobüregben 3 kis csont (csontocska) található, ezeket formájuk alapján nevezték el. A kalapács (malleusz) a dobhártyához rögzül. Az üllő (inkus) a középső csont, a kalapács és a kengyel között helyezkedik el. A kengyel a belső fül bejáratát jelentő, vékony hártyával határolt ovális ablakhoz csatlakozik. A dobhártya rezgéseit a csontok mechanikusan felerősítik, majd továbbítják az ovális ablakhoz.

A középfülben két kis izom is található. A muszkulusz tenzor timpani a kalapács nyakához fut, feladata a fül védelme és tisztább hallás elősegítése. A muszkulusz stapediusz a kengyelhez és az ovális ablakhoz rögzül, erős hangra válaszként összehúzódik, ezáltal a hallócsont-láncolat merevebbé válik, ezért kevesebb hang jut tovább. Ez a reakció, az akusztikus reflex védelmezi a sérülékeny belső fület a zajártalmaktól.

A fülkürt egy kis csatorna, a középfület köti össze az orr hátsó részével, segítségével kívülről levegő jut a középfülbe. A fülkürt nyeléskor kinyílik, segít fenntartani ugyanazt a nyomást a dobhártya mindkét oldalán, és megakadályozza a folyadék felgyülemlését a középfülben. Ha a dobhártya két oldalán a légnyomás nem egyenlő, az elődomborodhat vagy behúzódhat, ami amellett, hogy kellemetlen lehet, a hallást is rontja. Nyeléssel vagy a fül szándékos "kipattintásával" a hirtelen légnyomásváltozás - ami például repülés közben gyakran előfordul - következményei enyhíthetők. A fülkürt és annak a középfüllel való kapcsolata magyarázza, hogy a felső légúti fertőzések (így a közönséges megfázás) következményeként kialakuló fülkürt-gyulladás és -elzáródás miként vezethet középfül-fertőzéshez vagy a középfülben kialakuló, fájdalmat okozó nyomásváltozáshoz.

A belső fül ("labirintus") igen összetett szerkezet, mely két fő részből áll: a hallásért felelős csigából (kochleából), valamint az egyensúlyozó (vesztibuláris) rendszerből. Az egyensúlyozó szerv a helyzet-meghatározásért felelős tömlőcskéből és zsákocskából (utrikuluszból és sakkuluszból), valamint az egyensúly fenntartásáért felelős félkörös ívjáratokból áll.

A csiga folyadékkal telt, a csiga házához hasonlóan csavarodó üreges cső. Benne található a Corti-szerv, amely - részben - kb. 20.000 speciális, ún. szőrsejtből áll. A sejteken kis szőrszerű kinövések (csillók) helyezkednek el, melyek folyadék rétegbe nyúlnak be. A hallócsontok rezgése ráterjed az ovális ablakra és ennek hatására a folyadék és a csillók rezegni kezdenek. A csiga különböző részein elhelyezkedő csillók különböző hangfrekvenciákra reagálva rezegnek, és a rezgéseket idegimpulzusokká alakítják. Az idegimpulzusok a hallóideg rostjain keresztül jutnak az agyba.

Az akusztikus reflex védelmező hatásának ellenére az erőteljes zaj kárt okozhat a szőrsejtekben, vagy akár el is pusztíthatja azokat. Ha egy szőrsejt elpusztul, többé nem regenerálódik. A folyamatos, erőteljes zaj egyre súlyosbodó kárt okoz, végül halláskárosodást, illetve néha zúgást vagy csengést (tinnitusz) okoz a fülben.

A félkörös ívjáratokat három, egymással derékszöget bezáró, folyadékkal telt csatorna alkotja. A fej mozgása folyadék áramlást vált ki a járatokban. A fej mozgásának irányától függően az egyik ívjáratban nagyobb mértékben mozdul el a folyadék, mint a többiben. Az ívjáratokban szőrsejtek vannak, melyek észlelik a folyadék mozgását, idegimpulzusokat indítanak az agyba, tudatva azzal, hogy merre mozdult a fej, így megfelelő válaszok indulnak az egyensúly fenntartása érdekében.

Ha a járatok nem működnek megfelelően, pl. felső légúti fertőzés vagy más átmeneti ill. maradandó állapot miatt, az egyensúlyérzék elveszhet, vagy forgó érzés (szédülés - vertigó) léphet fel.