A családorvos legyen az egészségügyi ellátás alapja. A családorvosi rendszernek számos előnye van, és a hatékony ellátás fontos elemét képezi. Ha valakinek nincs családorvosa, előfordulhat, hogy nem jut sürgősségi kórházi ellátáshoz, vagy számára ismeretlen orvos látja el. Ilyen esetekben megtörténhet, hogy a megfelelő kezeléshez szükséges információkat nem ismerik, vagy azokról megfeledkeznek.

Az együttműködés hatékonyabb, és a problémák könnyebb megoldását eredményezi, ha rendszeres kapcsolatban állunk családorvosunkkal. Az ismerős orvosban jobban bízunk, és ennek megfelelően valamely egészségi probléma kevesebb aggodalmat okoz. Mindemellett a betegeiket ismerő orvosok kisebb eséllyel hibáznak, és valószínűbb, hogy kisebb költségekkel jobb ellátást biztosítanak. A családorvosok rendszerint tartós kapcsolatban állnak betegeikkel, ismerik kívánságaikat, tudják, hogyan informálhatják a számukra legkedvezőbb módon betegeiket, hogyan reagálnak azok a megpróbáltatásokra, a felírt gyógyszereket hogyan tudják beszerezni, és mely családtagjaikra támaszkodhatnak.

Általánosságban elmondható, hogy a megelőzés céljából mindenkinek rendszeresen kell orvosát, fogorvosát vagy szemész szakembert (optikust, vagy ha szükséges szemészt) felkeresnie. A családorvosnak kell ütemeznie azt, hogy milyen jellegű ellátás miért és milyen rendszerességgel szükséges. Általánosságban igaz, hogy az orvost betegség-megelőző jelleggel leggyakrabban csecsemő- és kisgyermekkorban, valamint időskorban szükséges felkeresni. Ennek ajánlott gyakorisága azonban az adott személy rizikófaktoraitól függ (például bizonyos betegségre való öröklött hajlam esetén gyakoribb ellenőrzés lehet szükséges).

Az előbb említett, betegségmegelőző vizitek közötti időszakokban különféle olyan panaszok jelentkezhetnek, melyek orvosi ellátást igényelnek. Ugyanakkor sok panasz és egészségügyi probléma otthon is kezelhető, anélkül, hogy családorvosunkhoz fordulnánk. Például a legtöbb hétköznapi megfázás nem igényel orvosi ellátást, és a vény nélkül kapható gyógyszerekkel megfelelően gyógyítható, lázcsillapításra pedig használhatjuk az ibuprofen és paracetamol hatóanyagú gyógyszereket. A kisebb vágásos és horzsolásos sérülések többségét enyhe szappanos vizes lemosással, majd antibiotikum tartalmú kenőcs és kötés alkalmazásával láthatjuk el.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy szükség van-e orvosi ellátásra, a probléma sürgősségének tisztázása érdekében telefonon is felhívhatjuk a családorvost, hogy megbeszéljük, szükséges-e őt felkeresni. Vannak orvosok, akik biztosítják, hogy nem sürgősségi esetben e-mailen keresztül elérhetők legyenek, míg mások a telefont részesítik előnyben. Általában valóban sürgős esetben a mentőszolgálatot kell értesíteni, és az gondoskodik a beteg ellátásáról, illetve kórházba szállításáról. Ugyanakkor gyakran nehéz meghatározni, hogy mi minősül sürgős esetnek. Fontos a helyzet helyes megítélése, és némely biztosítási konstrukcióban - az életveszélyes esetek kivételével - orvosi engedélyhez kötik a sürgősségi ellátást biztosító kórházi osztályra szállítást is.

Ha felkészülten keressük fel orvosunkat, lehetőségünk lesz arra, hogy a rendelkezésre álló időt minél jobban használjuk fel. Az első találkozás alkalmával tájékoztathatjuk az orvost a minket érintő olyan személyes, vallási vagy etnikai szempontokról, melyeket szeretnénk, hogy figyelembe vegyen velünk kapcsolatos döntései során. Ha van birtokunkban olyan előzetes rendelkezés, mint amilyen egy eltartási szerződés, végrendelet vagy tartós ügyvédi meghatalmazás, adjuk át az orvosnak ezek másolatát. Ha ilyennel még nem rendelkezünk, az orvos felvetheti szükségességét, és azt, hogy milyen lépéseket kell tenni, ha azt tervezzük, hogy készítünk ilyen dokumentumokat. Mi is érdeklődjünk az adott orvosnál bevezetett szokásokról, így megtudhatjuk, hogy várható-e más orvosok, ápolók bevonása, illetve részvétele ellátásunk folyamatában, valamint azt, hogy mi a teendő, ha éjszaka vagy hétvégén adódik valamilyen sürgős eset.

A családorvost tájékoztatni kell arról is, hogy állunk-e kórházi kezelés alatt, vagy részesülünk-e valamilyen más orvosi vagy szakorvosi ellátásban, vagy igénybe veszünk-e egyéb gyógyászati jellegű szolgáltatást. E szakemberek hatékony kapcsolattartását és a szükséges adatok megszerzését megkönnyítheti, ha orvosunknak megadjuk a megfelelő neveket, címeket, telefonszámokat és egyéb elérési lehetőségeket. A már tervbe vett vizsgálatokról vagy gyógykezelésekről is informálni kell az orvost.

Tanácsos 10-15 perccel a megbeszélt időpont előtt érkezni, hogy a rendelőben ellenőrizni tudják, érvényes-e a biztosítás, és kitöltötték-e a szükséges nyomtatványokat. Szükség van továbbá az érvényes biztosítási kártyára, az esetleges beutalókra, és a szóba jöhető díjak kifizetéséhez pénzre. Ahogy a beteg köteles a megadott időben érkezni, úgy az orvos is köteles tartania magát az időpontokhoz, kivéve, ha valamilyen sürgős eset felborítja időbeosztását.

Mielőtt felkeresnénk orvosunkat, gyűjtsük össze azokat a gyógyszereket, melyeket éppen szedünk, és a gyógynövény és vitamin készítményekkel, valamint az egyéb, vény nélkül kapható gyógyszerekkel együtt vigyük magunkkal. Ne feledkezzünk meg elvinni azokat a nyomtatványokat, melyeket az orvosnak kell kitöltenie. Tanácsos betegségre utaló panaszainkat, az orvosi ellátással kapcsolatos kérdéseinket feljegyeznünk, mivel az eseménydús rendelés alkalmával azokról könnyen megfeledkezhetünk.

Figyelmesen hallgassuk meg orvosunkat, és amennyire csak lehetséges, őszintén és pontosan válaszoljunk a kérdéseire. Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, melyet egyértelműen és őszintén kell tisztázni, a felírt gyógyszerek beszedésével kapcsolatos. Feltétlenül szükséges például elmondani orvosunknak, ha nem az előírtaknak megfelelően szedtünk valamilyen gyógyszert, egyúttal magyarázzuk is meg az okát (például: "Megfájdult a gyomrom, miután beszedtem a gyógyszert." vagy: "Számomra túlságosan drága ez a gyógyszer."). Szükséges, hogy őszintén feltárjuk szexuális szokásainkat, a kábítószer- és alkoholfogyasztást, valamint más szerek esetleges alkalmazását.

Ha valamilyen vizsgálatot írnak elő számunkra, tanácsos megérdeklődni, hogy mikor és hogyan értesülhetünk a pozitív vagy negatív eredményről. Különösen fontos megtudnunk, hogy a vizsgálati eredmények közlése után kinek (az orvosnak vagy a betegnek) a feladata a további lépések megtétele. Például egyes orvosok telefonon azonnal tájékoztatják betegüket a pozitív eredményekről, míg a negatív eredményeket postázzák vagy a legközelebbi rendelés alkalmával közlik.

Ha valamely egészségi probléma gyógykezelése kerül szóba, érdeklődjünk a különféle, szóba jöhető kezelési módok felől, azok hatékonyságáról, illetve lehetséges mellékhatásaikról. Ugyancsak szükséges megtudnunk a választott kezelés pontos célját és azt, hogy hatását miképp fogják nyomon követni és figyelemmel kísérni.

Amennyiben valamit nem értettünk pontosan, kérjünk további magyarázatot, illetve lehetőség szerint a témával kapcsolatos ismertetőt vagy tájékoztató anyagot. Jó módszer a közlendők egyértelművé tételére, ha az orvos a rendelés végén felírja utasításait, és azokat a páciens visszaolvassa, mivel így az orvosnak lehetősége lesz az esetleges félreértések tisztázására. Ha a páciens nem tud írásos anyagokat használni, akkor más módon szükséges az információkat rögzíteni (például hangfelvétel készíthető az utasításokról, vagy egy családtagot, barátot lehet megkérni az utasítások felolvasására). Az előbbi tanácsokat gyógyszervásárláskor is alkalmazhatjuk.

Pillantsunk bele az előre elkészített listába, melyen panaszainkat és kérdéseinket jegyeztük fel, és ha ezek közül valami nem került szóba, azt vessük fel. Amennyiben túl sok kérdés maradt hátra, az orvos esetleg újabb időpontot ad, további tájékoztatás vagy magyarázat céljából átirányít bennünket más egészségügyi szakemberhez, például: ápolóhoz, gyógyszerészhez, dietetikushoz.

A rendelés után ütemezzük be az orvos által ajánlott vizsgálatokat. A felírt recepteket váltsuk ki, és a gyógyszerről a gyógyszerésztől kapott tájékoztatót olvassuk el. Végül lehetséges, hogy valaki az ellátásával kapcsolatos fontosabb eseményekről naplót kíván vezetni (például ha folytonos fejfájással küszködik, feljegyezheti, mikor fordult elő a fejfájás, menynyi ideig tartott, mihez kapcsolódott, és hogyan reagált a gyógyszerre).

Igen fontos a betegek kórházi gyógykezelését (időpontok, helyszínek, kezelőorvos neve, diagnózisok), családi egészségügyi hátterét, lényeges egészségi problémáit rögzítő kartonokat nyilvántartani, mivel nem mindig lehet az emlékezetre támaszkodni, és a régebbi intézményi feljegyzések esetleg már nem hozzáférhetőek.

Ugyancsak fontos az alapvetően a gyermekek számára bevezetett oltási könyv folyamatos megőrzése egész életünkön át. A bonyolultabb gyógyszerszedési előírásokat tanácsos feljegyezni, így ezeket új események alkalmával vagy változás esetén ki lehet igazítani. Későbbi összehasonlítás céljából a laboratóriumi vizsgálatok eredményeit is hasznos megőrizni.

Államonként ((az Egyesült Államokon belül)) különböző törvények szabályozzák, hogy az orvosi rendelőben tárolt adatok közül a betegek számára melyek hozzáférhetőek. Az adatok gyakran az orvos tulajdonát képezik, a bíróságok azonban kérhetik, hogy különleges esetekben másolatokat vagy összefoglalókat bocsássanak rendelkezésükre. A beteg kérésére az adatok másolatát, azok egy részéről vagy egészéről készült összefoglalót az orvos más egészségügyi szakemberek részére kiadhatja és elküldheti. Az adott állam törvényeitől függően van vagy nincs joga a betegnek arra, hogy a vele kapcsolatos adatok másolatát személyes használatra elkérje. Az összes adatra általában nincs szükség, inkább csak a fontosabbakat érdemes a fentebb említetteknek megfelelően külön dossziéban összegyűjteni.

Amikor először állapítanak meg egy betegséget, a rendelőben gyakran kapunk olyan ismertetőt, mely a legfontosabb információkat összefoglalja. Az adott állapotról újságok, folyóiratok cikkeiből, rádió vagy televízió műsorokból is szerezhetünk általános ismereteket.

Egyéb források is rendelkezésére állnak annak, aki többet akar megtudni állapotáról, azokon kívül, amit az orvos elmondott. Több hasznos, a betegségekről általános ismereteket nyújtó könyv is hozzáférhető. Helyi könyvtárakban is találhatók hasznos források. Ugyanakkor a nyomtatott formában megjelent anyagok megbízhatóságát nem mindig könnyű megítélni.

Az internet is igen sok információt biztosít, azonban ezek jó része nem megbízható. Az internetes oldalak némelyike hiteles, némelyike nem. A Nemzeti Egészségügyi Intézetek (National Institutes of Health; NIH) és a Betegségmegelőző és Gyógyító Központok (Centers for Disease Control and Prevention; CDC) internetes oldalai mindenki számára hozzáférhetőek, hasznos és szabatos anyagokat tartalmaznak. Ezek mellett bizonyos betegségekben szenvedők számára több olyan, konkrét betegségekkel foglalkozó, a betegeknek készült portál biztosít ismereteket, mint amilyen a Nemzeti Sclerosis Multiplex Társaság (National Multiple Sclerosis Society) oldala. Ezzel szemben az egyes termékek vagy szolgáltatások eladására létrehozott oldalak részrehajló vagy pontatlan információkat tartalmazhatnak.

A támogató csoportok pszichológiai támogatást nyújthatnak, és értékes ismereteket is biztosíthatnak. Ha valaki valamilyen súlyos betegségben szenved, akkor a beteg az ilyen csoportokat helyi újságok, telefonkönyvek, kórházak, orvosi rendelők, egészségüggyel kapcsolatos egyéb szolgáltatások, vagy az Internet segítségével találhatja meg. Az azonos helyzetben lévő, vagy ugyanabban a betegségben szenvedő emberek sok hasznos gyakorlati tanáccsal szolgálhatnak egymásnak a krónikus betegségben szenvedők mindennapi életével kapcsolatban; például: hol lehet speciális eszközöket beszerezni, mely eszközök működnek a legjobban, hogyan közelítsünk a betegekhez, vagy hogyan lássunk el bizonyos betegségben szenvedőket. Ezek mellett az internetes csevegő oldalak lehetővé teszik az azonos betegségben szenvedők kölcsönös kapcsolattartását állapotuk jobb ismeretét, valamint a felépülés lehetőségeit.

A korlátozott ellátás olyan általános kifejezés, mely félreérthető lehet, és egyik egészségbiztosítási konstrukciót sem jellemzi pontosan. Minden biztosítási konstrukció különbözik, és a különbségekből a betegek és az egészségügyi ellátást nyújtók számára sok (gyakran kommunikációs) probléma adódhat. Annak, aki a korlátozott ellátás keretein belüli biztosítással rendelkezik, tanácsos megőriznie a biztosítási konstrukció leírásának egy példányát, hogy az mindig hozzáférhető legyen. Gyakran vita tárgya orvos és beteg között, hogy a biztosítás mire terjed ki.

Több konstrukció előírja, hogy az ellátást hol kell igénybe venni. Amennyiben az ellátás nem a megjelölt helyen, vagy nem a felsorolt orvosok vagy egészségügyi szakemberek valamelyike által történik, a támogatás összege csökkenhet, esetleg egyáltalán nem fizetik ki az ellátást. Ugyanakkor a legközelebb lévő kórházban ellátott valóban sürgős eseteket többnyire részben vagy egészben kiegyenlítésre kerülnek.

Mielőtt valaki valamilyen szakrendelést felkeres, illetve bizonyos diagnosztikai vizsgálatok előtt, általában szükséges a családorvos által jóváhagyott beutaló. Ha valakinek a biztosítási konstrukciója ezt a szabályt tartalmazza, a szakrendelést vagy a vizsgálatot végzők beutaló nélkül nem fogadják a beteget, vagy az ellátás közvetlen térítését fogják kérni. Mindenkinek rendelkeznie kell megfelelő beutalóval.

A biztosítások többsége nem terjed ki a gyógyellátások teljes körére. Bizonyos kórképekre (például a koncentrációs zavarokra) és beavatkozásokra (például egyes plasztikai műtétekre) esetleg nem nyújtanak fedezetet; emellett megszabhatják bizonyos kezelések (például a fizikoterápiák) maximális számát egy évre, vagy akár a beteg egész életére vonatkozóan. A biztosító társaságok azt állítják, hogy ők nem korlátozzák senkinek a jogát bizonyos beavatkozásokhoz; ugyanakkor megtagadhatnak kifizetéseket, ami gyakran azt jelenti, hogy lényegében a beteg ellátását tagadták meg.