MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »
Tartalomjegyzékhez »
Szomatizációs zavar
A szomatizációs zavar olyan krónikus betegség, amit sok ismétlődő, testi
rendellenességgel nem magyarázható fizikális tünet, általában fájdalom és emésztési,
szexuális, neurológiai tünetek kombinációja kísér.
A betegség általában családi halmozódást mutat, elsősorban nőkben fordul elő. A beteg
nő férfi rokonainál általában társadalmilag helytelenített magatartás (antiszociális
személyiség 
) és pénzgazdálkodási problémák fordulnak
elő. A betegek rendszerint valamilyen személyiségzavarban és a másoktól való fokozott
függőségben is szenvednek (dependens személyiség ).
A szomatizációs zavarban szenvedő beteg fizikai tünetei egyfajta segélykiáltásként,
figyelemfelkeltésként foghatók fel. A tünetek intenzitása és kitartó jelenléte a beteg
fokozott igényét jelzik a törődésre. Előfordulhat, hogy a tünetek más célt szolgálnak,
például a felnőttkori felelősség elkerülését. A tünetek általában kellemetlenek, és
akadályozzák a beteget a legtöbb kellemes tevékenységben, amiből arra következtethetünk,
hogy a beteg hasznavehetetlennek érzi magát, illetve bűntudata van.
Panaszok, tünetek
A tünetek először fiatal felnőttkorban vagy serdülőkorban jelentkeznek. A beteg
testi problémáit többnyire az "elviselhetetlen", "leírhatatlan" vagy "az elképzelhető
legrosszabb" kifejezésekkel írja le. A panaszok a test bármely részét érinthetik,
gyakoriságuk és pontos formájuk kultúránként változó. A leggyakoribb tünetek a
fejfájás, az émelygés, a hányinger, a hányás, a hasi fájdalom, a hasmenés vagy
székrekedés, az erős menstruációs fájdalmak, a fáradtság, az ájulás, a fájdalom szex
közben, a szexuális vágy elvesztése. Férfiakban gyakran fordul elő erekciós zavar vagy
egyéb szexuális rendellenesség. Előfordulhat továbbá szorongás és depresszió.
A betegek fokozott törődést és érzelmi támogatást igényelnek, és feldühödnek, ha úgy
érzik, hogy igényeiket nem elégítik ki. Azzal próbálják környezetüket befolyásolni,
hogy öngyilkossággal fenyegetőznek, vagy öngyilkosságot kísérelnek meg. Többnyire
elégedetlenek a kezeléssel, ezért egyik orvostól a másikhoz mennek.
Kórisme
Az e betegségben szenvedők nincsenek tisztában azzal, hogy betegségük alapvetően
pszichológiai természetű, ezért orvosuktól állandóan különböző vizsgálatokat,
kezeléseket követelnek. Az orvos általában több vizsgálatot végeztet el annak
kiderítésére, van-e a háttérben a tünetekért felelőssé tehető testi rendellenesség. A
beteg gyakran konzultál szakorvosokkal még akkor is, ha egyébként viszonylag kielégítő
kapcsolatban van orvosával.
Amint az orvos megállapította, hogy a probléma pszichológiai természetű, a
szomatizációs zavart a sok, akár éveken át makacsul kitartó tünet alapján el lehet
különíteni a hasonló mentális betegségektől. A diagnózis felállítását megkönnyíti a
tünetek drámai előadása és a beteg dependens, néha öngyilkos hajlamú viselkedése.
Kórjóslat és kezelés
A betegség súlyossága ingadozó, és az egész élet folyamán megmaradhat. A tünetek
teljes megszűnése hosszú távon igen ritka. Néhány beteg egyre depressziósabbá válik az
évek során, és az öngyilkosság kockázata is fennáll.
A kezelés igen bonyolult. A betegeket ugyanis feldühíti, frusztrálja annak említése,
hogy problémájuk pszichológiai természetű, ezért az orvos, még ha fel is ismeri a
betegség természetét, nem foglalkozhat azzal közvetlenül, pszichológiai problémaként.
A gyógyszeres kezelés nem sokat segít, és még ha a beteg beleegyezik is a
pszichológiai konzultációba, a különböző pszichoterápiás eljárások általában nem
hoznak kielégítő eredményt. A betegnek a szoros, kiegyensúlyozott orvos-beteg
kapcsolat segíthet a legtöbbet, mivel az orvos enyhítheti a tüneteket, és megvédi a
beteget a költséges, esetleg veszélyes vizsgálatoktól, kezelésektől. Ugyanakkor az
orvosnak figyelembe kell vennie a lehetőséget, hogy esetleg tényleges fizikai
rendellenesség fejlődik ki.
