Vertigót okozhat belső fül betegség (mely a félkörös ívjáratokat is érinti), ez a szerv teszi lehetővé ugyanis a test helyzetének érzékelését és az egyensúly megtartását. Az agyat a belső füllel összekötő hallóideg (VIII. agyideg) rendellenessége ugyancsak okozhat vertigót, mint ahogy az egyensúlyozásban szerepet játszó agytörzsi és kisagyi összeköttetések károsodása is okozhat ilyen panaszt.

A vertigo leggyakoribb oka a "tengeri betegség". Ez utóbbi olyan emberekben lép föl, akiknek a belső füle különösen érzékeny bizonyos mozgásokra, például ingó mozgások vagy hirtelen megállás és újraindulás.

További gyakori vertigóhoz vezető ok a belső fül félkörös ívjárataiban kialakuló lerakódások. Ennek következménye a benignus paroxizmális pozícionális vertigo néven ismert kórkép különösen idősebbek közt gyakori. A panaszok bizonyos fejmozgásoknál - a fej helyzetének változtatásakor - lépnek fel.

A Meniere-betegség, mely szintén belső fül betegség, rohamokban fellépő vertigóval jár. A kórkép oka vélhetően a belső fül megduzzadása. Vírusfertőzés, sérülés és allergia egyaránt vezethet Meniere-betegséghez, azonban a kiváltó ok gyakran nem tisztázható.

További a belső fül vagy az idegkárosodásokat okozó tényezők: a bakteriális és vírusos fertőzések (vírusos belsőfül-gyulladás, övsömör, masztoiditisz [csecsnyúlvány-gyulladás]), a Paget-kór, daganatok (pl.: a hallóideg tumora), ideggyulladások, a belsőfület károsító gyógyszerek (pl. aminoglikozid antibiotikumok, aszpirin, a kemoterápiában használt ciszplatin és néhány vízhajtó (furoszemid)).

Az átmeneti agyi keringészavar gyakorta okoz vertigót, ha az agytörzset, kisagyat, illetve a nagyagy hátsó részeit ellátó artériákon áramló vér mennyisége csökken. Ezt a rendellenességet vertebrobaziláris keringési elégtelenségnek nevezik. Az érintett verőerek a vertebrális artériák és az azok egyesüléséből eredő artéria baziláris. Vertigót okozhat néhány, az agytörzset és kisagyat érintő kevésbé gyakori betegség is, szklerózis multiplex, koponyatörések, epilepszia, fertőzések és az agyalapon vagy annak közelében növekedő daganatok is.

Esetenként a vertigót olyan kórképek is okozhatják, amelyek hirtelen koponyaűri nyomásfokozódással járnak. A benignus intrakraniális hipertenzió, az agydaganatok és a koponyán belüli vérzés ilyen folyamatok.

A vertigo hátterében a nyakon futó idegek sérülése is állhat, ilyenkor ugyanis az agy nehezen tudja megítélni a nyak és a törzs relatív helyzetét. Ezt a kórképet cervikális (nyaki) vertigónak nevezzük. Cervikális vertigóval járhatnak az ún. ostorcsapás sérülések, a fejtetőt érő tompa behatások, illetve a nyak súlyos ízületi gyulladása (cervikális spondilózis) is.

Vertigo jelentkezhet gyógyszermellékhatásként, így az altató hatású fenobarbitál, az antikonvulzív fenitoin és az antipszichotikumok közül a klórpromazin szedése során is. Túlzott alkoholfogyasztás is járhat átmeneti vertigóval.

A vertigóra jellemző szokatlan és kellemetlen forgás-érzés élménye: mintha az érintett, a környezete vagy mindkettő forogna. A következményes egyensúlyzavar járási és vezetési gondokat okoz. A panaszként ismétlődő nisztagmus figyelhető meg (a szem az egyik irányba gyorsan kitér, majd lassan tér vissza az eredeti helyzetbe). Hányinger, esetenként hányás gyakorta társul a vertigóhoz.

A panasz tarthat néhány pillanattól órákig, de akár napokon keresztül is fennmaradhat. A beteg néha jobban érzi magát fekve vagy mozdulatlanul ülve, azonban a panaszok a teljes mozdulatlanság ellenére is fennállhatnak.

Meniere-betegségben a vertigo hirtelen, rohamszerűen lép fel, fülzúgással (tinnitus), egyre súlyosbodó süketséggel és az érintett oldali fül teltségérzésével jár együtt. Gyakori a súlyos hányinger és a hányás. A rohamok rendszerint néhány perctől több óráig tarthatnak.

A belső fül vírusos gyulladásában (vírusos labirintitisz) szenvedőknél a vertigo hirtelen lép fel, és órák alatt súlyosbodik. Kifejezett hányinger lehet. A beteg esetenként teljesen mozdulatlanul ül, ugyanis a fej vagy a szemek megmozdítása hányáshoz vezet. A labirintitisz napok alatt rendszerint javul, de hetekig, sőt akár hónapokig is elhúzódhat.

Az agyi kórképekben, pl. vertebrobaziláris elégtelenséghez társuló vertigo során jelentkezhet fejfájás, elkent beszéd, kettős látás, kar vagy láb gyengeség, a mozgáskoordináció zavara és eszméletvesztés is.

Hirtelen koponyaűri nyomásfokozódással járó vertigót okozó betegségben a látás átmenetileg elmosódottá a járás bizonytalanná válhat.

A nyaki vertigo gyakran akkor figyelhető meg, ha az érintett egyén a fejét elfordítja, különösen, ha az állát is közelíti a vállához. A nyak mozgásai korlátozottak lehetnek.

A beteget megkérik, hogy pontosan írja le, mit észlel, és mely helyzetekben lép fel szédülés. Az egyensúlyi és a hallás vizsgálatot is elvégzik.

Kóros szemmozgások a belső fül vagy az agytörzsi központok károsodására utalnak. A szemtekerezgés (nisztagmus) gyors, cikázó, kóros szemmozgás. A vizsgáló orvos mesterségesen is kiválthat nisztagmust, ilyenkor a szemmozgások iránya segítheti a diagnózis felállításában. Ezt megelőzően a beteg vastag nagyító lencsékből álló ún. Frenzel szemüveget vesz fel, melyet a vizsgálat alatt magán kell tartania. A lencséken keresztül jól megítélhetők a beteg nagyított szemei, azonban a beteg csak homályosan lát, és képtelen fókuszálni a tekintetét. Az álló tárgyra való fókuszálás a nisztagmust gátolhatja. A vizsgálat alatt néha a szemmozgásokat szem köré helyezett elektródokkal (kis, kerek, bőrre ragasztott érzékelőkkel) is nyomon követik, ezt a módszert nevezik elektronisztagmográfiának.

Nisztagmus kiváltására az alábbi módszereket használják: jeges víz befecskendezése a hallójáratba (kalorikus ingerlés), a vizsgált személy fejének gyors, egyik oldalról a másik felé történő mozgatása 20 másodpercen keresztül, illetve a Dix-Hallpike manőver alkalmazásával a beteg fejének gyors helyzetváltoztatása. Ez a diagnosztikus módszer emlékeztet a benignus paroxizmális pozícionális vertigo terápiájában alkalmaztott Epley-manőverhez, azzal a különbséggel, hogy a Dix-Hallpike manőver során a fejet nem fordítják annyira el.

Cervikális vertigo gyanúja esetén a Frenzel szemüveget viselő beteget forgó székbe ültetik. Míg a vizsgáló a beteg fejét kezével fixálja, a beteg jobbról balra forog a széken. Amennyiben nisztagmus és vertigo lép fel, a nyaki vertigo diagnózisa valószínűsíthető.

A koponya CT- vagy MRI-vizsgálatával ki lehet mutatni néhány vertigót okozó betegséget. A CT-vel ábrázolni lehet a csontok elváltozásait, például a fül mögötti csontfertőzést (masztoiditisz), a koponyaalapi töréseket, a tumor okozta csontfelritkulást, a kóros csontképződést, mint ami Paget-kórban is megfigyelhető. Az MRI a CT-nél jobb felbontású képeket szolgáltat az agytörzsről és az agyidegekről. Belsőfül fertőzés gyanúja esetén a fülből genny- vagy váladékminta vehető. Amennyiben szklerózis multiplex vagy központi idegrendszeri fertőzés gyanúja vetődik fel, lumbálpunkcióval cerebrospinális folyadék nyerhető. Az agyi vérellátás zavara esetén angiográfia, mágneses rezonancia angiográfia (MRA) vagy Doppler-ultrahang vizsgálat végezhető.

A vertigo bizonyos estekben megelőzhető. Például a tengeri betegség, illetve az azzal járó helyzetek (pl.: egy hánykolódó hajó) elkerülhetőek, és egy mozdulatlan tárgyra fókuszálással a panaszok kialakulása megelőzhető. A szkopolamin mind a vertigo megelőzésére, mind kezelésére használható.

A vertigo és a társuló hányinger enyhítésére az alábbi szereket használják: ciklizin, dimenhidrinát, difenhidramin, hidroxizin, meklizin és prometazin. Ezek a szerek szájon át adhatóak. A tapasz formájában a fül mögé felhelyezett szkopolamin több napon át hatékony, és hányinger esetén előnyösebb lehet. A fenti gyógyszerek mind antihisztaminok, álmosságot, szájszárazságot és egyéb mellékhatásokat is okozhatnak, különösen, ha időseknek adják őket. A tapaszban alkalmazott szkopolamin okozza talán a legkevesebb mellékhatást. Csecsemőknek és nagyon kis gyermekeknek adva ezek a szerek nyugtalanságot okozhatnak, ezért ebben az életkorban csak orvosi felügyelet mellett adhatóak.

Súlyos, szorongással is együtt járó vertigo esetén nyugtatókra lehet szükség. Leggyakrabban benzodiazepineket, például diazepámot adnak. Idősebbek esetében az alprazolam és a lorazepam a rövidebb hatástartam miatt előnyösebb.

Cervikális vertigo kezelésére szájon át adott izomlazítókat, például ciklobenzaprint használnak. Puha nyakmerevítő gallér napi több órás használata hatékony lehet, és gyógytornával a nyak mozgástartománya követhető. Vírusos labrintitisz kezelésére nyugtatók (pl.: benzodiazepinek), a vertigót, a hányingert, hányást csillapító szerek (pl.: meklizin, proklórperazin és prometazin) adhatóak. Egyes esetekben, amikor a vertigo teljes munkaképtelenséggel jár, mint ahogy az néha a Meniere-betegségben előfordul, sebészi beavatkozás jön szóba.