A dohányzás férfiakban a tüdőrákos esetek kb. 90%-áért felelős, nőkben 80%-áért. A dohányzás mennyiségével és idejével arányosan nő a tüdőrák kialakulásának kockázata. A dohányosok kb. 10-12%-ában várható tüdőrák kialakulása.

A tüdőrákok egy kis részéért (férfiakban kb. 10%-áért, nőkben kb. 5%-áért) a munkavégzés során használt vagy belélegzett anyagok tehetők felelőssé. Az aszbeszt, a besugárzás, az arzén, a króm, a nikkel, a klórmetil éterek, a mustárgáz és a kokszkazánok által kibocsátott anyagok mind összefüggésbe hozhatók foglalkozási ártalomként fellépő tüdőrákos betegséggel. A tüdőrák kockázata nagyobb azokban, akik ezekkel az anyagokkal találkoznak és még dohányoznak is. A levegőszennyeződés a tüdőrákos esetek 1%-áért felelős. Az esetek kevesebb, mint 1%-a alakul ki otthoni radon gáz expozíció miatt. Esetenként a tüdőrák - főleg az adenokarcinóma és az alveoláris sejtes karcinóma - korábban más tüdőbetegség (például tuberkulózis vagy fibrózis) által károsított tüdőben alakul ki.

A tüdőrák tünetei a típusától, a helyétől és a terjedési módjától függenek. Általában az első és legáltalánosabb tünet a nem szűnő köhögés. Idült hörghurutban szenvedő betegben a tüdőrák tovább rontja a már meglévő köhögést . Ha a beteg köpetet is ürít, az véresen festenyzett lehet (hemoptízis). Ha a tüdőrák elér egy véredényt, súlyos vérzés léphet fel.

Tüdőrákban előfordul, hogy kilégzéskor sípolás-búgás hallható a tüdő felett, mert egy hörgőt beszűkít a benne vagy körülötte növő daganat. A hörgő teljes elzárásakor az általa ellátott tüdőrész összeesik, ezt az állapotot atelektáziának nevezik. A hörgőelzáródás következményes légszomjhoz és tüdőgyulladáshoz is vezethet, mely köhögéssel, lázzal és mellkasi fájdalommal jár. Ha a daganat a mellkasfalra is ráterjed, állandó fájdalmat okoz.

A tüdőrák a nyaki idegeket is beszűrheti; az arc fél oldalán lógó szemhéj, szűk pupilla, besüppedt szem és csökkent izzadás tünetegyüttese a Horner-szindróma . A tüdőcsúcsban lévő daganat a karra kifutó idegeket is elérheti, ezzel a kar fájdalmas, érzéketlen és gyenge lesz, ennek az állapotnak a neve Pancoast-szindróma . A gége idegei is érintettek lehetnek, a hang rekedtté válhat. Ez az elváltozás főleg a bal tüdő rákja esetén figyelhető meg.

A tüdőrák közvetlenül ráterjedhet a nyelőcsőre vagy mellette növekedve nyomást gyakorolhat rá, ennek tünete a nyelési nehezítettség. A rák terjedése közben előfordulhat, hogy kóros összeköttetés (fisztula) jön létre a nyelőcső és a hörgők között, és mivel ilyenkor táplálék és folyadék juthat a tüdőkbe, nyeléskor a beteg erőteljesen köhög.

A tüdőrák belenőhet a szívbe, mely szívritmuszavarhoz vezethet; akadályozhatja a szíven keresztüli véráramlást, a szívburokban pedig folyadék szaporodhat fel. A rák beterjedhet a felső véna kávába (az egyik nagy mellkasi vénába), vagy kívülről nyomhatja azt - ezt felső véna káva szindrómának hívják. Ennek a vénának az elzáródása a felső testfél többi vénájában pangást okoz. A mellkasfali vénák kitágulnak. Az arc, a nyak és a mellkas felső része - a melleket is beleértve - megduzzadnak és lilásan elszíneződnek. Légszomj, fejfájás, látászavar, szédülés és álmosság jellemzik még ezt az állapotot. A tünetek rosszabbodnak, ha a beteg előrehajol vagy lefekszik.

A tüdőrák később jelentkező tünetei az étvágytalanság, a fogyás, a fáradtság és a gyengeség. Amenynyiben a rák beterjed a mellűrbe, a tüdők körül folyadék halmozódik fel (mellhártya izzadmány; pleurális effúzió ), mely fokozza a beteg légszomját. Ahogy a rák tovább növekszik és terjed a tüdőkben, súlyos légzészavar, alacsony véroxigénszint és tüdő eredetű szívbetegség (kor pulmonale ) alakulhat ki.

A tüdőrák a vérárammal eljuthat a májba, az agyba, a mellékvesékbe, a gerincvelőbe és a csontba; ennél ritkábban a szervezet más részeiben is megjelenhet. A tüdőrák áttétet adhat akár már a betegség kezdetén is, ez főleg a kissejtes tüdőrákra jellemző. A tünetek egy része, így a fejfájás, a zavartság, a görcsrohamok és a csontfájdalom, még a tüdőpanaszok előtt jelentkezhetnek, mely megnehezíti a korai diagnózist.

Paraneopláziás szindrómáknak nevezik azokat a tüdőráknak tulajdonítható hatásokat, amelyek a tüdőktől távoli területen jelentkeznek, például az anyagcserében, az idegekben és az izmokban. Ezeknek a tüneteknek a jelentkezése nem áll összefüggésben tüdőrák méretével és elhelyezkedésével és nem jelenti feltétlenül azt, hogy a daganat már a mellkason kívülre terjedt; inkább a rák által termelt és kibocsátott anyagok (például hormonok, citokinek és egyéb fehérjék) okozzák.

Az orvosban elsősorban akkor merül fel a tüdőrák lehetősége, ha a beteg (főleg ha dohányos) nem szűnő vagy romló köhögésről panaszkodik, vagy tüdő eredetű egyéb panasza, például légszomja vagy vérrel festenyzett köpete van. Időnként a tünetmentes beteg mellkasröntgen-felvételén látható árnyék az első jele, habár a mellkasröntgenen látható árnyék nem feltétlenül jelent rákot. A mellkasröntgen a legtöbb tüdőrákot kimutatja, bár a kisebbek esetleg észrevétlenek is maradhatnak.

A komputertomográfia (CT) a mellkasröntgenen nem látható kisebb csomókat is kimutathatja. A CT segítségével az is eldönthető, hogy a nyirokcsomók megnagyobbodottak-e. A nyirokcsomókból gyakran mintát kell venni ahhoz, hogy el lehessen dönteni, gyulladás vagy rák okozza-e a megnagyobbodásukat.

A kórisme megerősítéséhez legtöbbször szükség van a tüdőszövet mikroszkópos vizsgálatára is. Időnként a felköhögött köpet elég mintát szolgáltathat a vizsgálathoz (ezt köpet citológiának hívják). A szükséges szövethez bronchoszkópiával is hozzá lehet jutni. Ha a rák a tüdőben túl mélyen helyezkedik el ahhoz, hogy bronchoszkópiával elérhető legyen, CT irányítása alatt a bőrön keresztül is lehet tűvel mintát venni; az eljárás neve tűbiopszia. Időnként csak sebészi úton, ún. thorakotómiával lehetséges anyagot kinyerni.

Hasi vagy koponya CT-vizsgálatra is szükség lehet, hogy kiderüljön: a tüdőrák tovább terjedt-e, elsősorban a májba, mellékvesékbe vagy az agyba. A csontok izotópos vizsgálata a csontok érintettségéről ad felvilágosítást. Mivel a kissejtes karcinóma hajlamos áttétet adni a csontvelőbe, ezért csontvelő biopsziára is sor kerülhet. A kis rákok kimutatásában újabb, bíztató eljárás az ún. pozitron emissziós tomográfia (PET) és a CT egy speciális típusa, a spirál CT.

A rákokat csoportokba sorolják aszerint, hogy mekkorák, és hogy átterjedtek-e a környező nyirokcsomókra ill. távoli szervekre. Az egyes kategórákat stádiumoknak nevezik. Az adott rák stádiumának ismerete segítséget nyújt a megfelelő terápia kiválasztásában, és lehetőséget ad, hogy az orvos pontosabban megítélhesse a beteg kilátásait.

A tüdőrák szűrése mellkasi röntgenfelvétellel és köpetvizsgálattal egyelőre még nem ajánlható mindenki számára. A tüdőrák kialakulása szempontjából nagyobb kockázattal rendelkezők esetében azonban évenkénti mellkasröntgen vagy CT-vizsgálattal kimutatható a tüdőrák, még mielőtt továbbterjedne.

A tüdőrák megelőzésének lényege a dohányzásról való leszokás és a munkahelyi környezetben a potenciálisan rákot okozó anyagok kerülése.

A jóindulatú hörgődaganatokat (beleértve a karcinoid tumorokat és a porcos hamartómákat) általában sebészileg eltávolítják, mivel elzárhatják a hörgőket, és némelyik idővel el is rákosodhat. Időnként nem lehet eldönteni egy daganatról, hogy rákos-e, csak miután eltávolították és mikroszkóposan megvizsgálták.

Sebészet:Ha a rák még nem terjedt túl a tüdőkön, akkor a sebészi beavatkozás a választandó kezelés. A kissejtes daganat esetében a műtét azonban nem hatásos. Csupán az életkor miatt az idősebbeket nem szabad a műtétből kizárni. Nem jön szóba a sebészi beavatkozás, ha a rák túlterjedt a tüdőkön, ha túl közel van a légcsőhöz, vagy ha a betegnek egyéb súlyos betegsége van (például súlyos szív- vagy tüdőbetegség).

A műtétet megelőzően tüdőfunkciós vizsgálat készül, hogy el lehessen dönteni: a műtét után marad-e a betegnek elég légzési tartaléka. Ha a vizsgálat azt mutatja, hogy a rákos terület eltávolításával a betegnek elégtelen lesz a légzésfunkciója, akkor a műtétet nem lehet elvégezni. Az eltávolítandó tüdőrész nagysága a műtét során derül ki, a méret a tüdőszegment egy kis részétől az egész tüdőig terjedhet.

Habár a rákok 10-35%-át sebészileg el lehet távolítani, ez nem mindig jelent gyógyulást is. Azok közül, akikből különálló, lassan növő daganatot távolítottak el, 25-40% él legalább 5 évet a kórisme felállítását követően. 60-70%-os lehet a túlélés kicsiny, nem kissejtes, korai stádiumú rák esetében. A legtöbben a rák kiújulásakor halnak meg, mely vagy a tüdőben, vagy egyéb területen lép fel. Néhány beteg más betegségben hal meg, például krónikus obstruktív tüdőbetegségben, koszorúér betegségben vagy egy újabb rákos megbetegedésben. A túlélőknek rendszeresen kontrollvizsgálaton kell megjelenniük, beleértve az időnkénti mellkasröntgen- és CT-vizsgálatokat is.

Időnként a más helyről (például a vastagbélből) kiinduló daganat eltávolítását követően a tüdőbe adott rákos áttétjét is eltávolítják. Erre a beavatkozásra nem gyakran kerül sor, és feltétele, hogy a vizsgálatok kizárják, hogy a rák a tüdőkön kívül más szervre is ráterjedt. Ezen a sebészeti beavatkozáson átesett betegeknek mindössze körülbelül 10%-a él 5 évet vagy többet.

A nemkissejtes tüdőrák kezelésében - olyan betegekben, akiknek rákja nem terjed túl a tüdőkön - az utóbbi időben újabb lehetőségek adódtak: kemoterápia és besugárzás a sebészi beavatkozás előtt, után vagy helyett.

Sugárkezelés:sugárkezelés alkalmazható, ha a beteg nem járul hozzá a sebészi beavatkozáshoz, ha egyéb betegsége (például súlyos koszorúérbetegség) miatt nem műthető, vagy ha a rák ráterjedt a közeli képletekre, például a nyirokcsomókra. Annak ellenére, hogy a besugárzás csak részlegesen zsugorítja a daganatot vagy lassítja a növekedését, a legtöbb betegben hosszú távú gyógyulás érhető el az esetek 10-15%-ában. A kemoterápia és a besugárzás együttes alkalmazása tovább javítja ebben a betegcsoportban a túlélést. A besugárzás a tüdőrák egyes szövődményeinek kezelésében is hasznos lehet, például vérköhögés, csontfájdalom, felső véna káva szindróma és gerincvelő nyomásos tünetek esetében.

Kemoterápia:A kemoterápia (időnként a besugárzással együtt), a kissejtes tüdőrák kezelésében elsődlegesen választott eljárás. Ez azért van így, mert a rák a diagnózis idején már majdnem mindig távoli szervekre is ráterjedt. A betegek kb. 25%-ában a kemoterápia lényegesen meghosszabbítja a túlélést. Kemoterápia nélkül a kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek csak mintegy fele él 4 hónapnál tovább. Kemoterápiával a túlélés 4-5-szörösére nő. Azoknak a kissejtes tüdőrákos betegeknek, akik a kemoterápiára jól reagáltak, hasznos lehet a koponya besugárzás, mert ezzel az agyra terjedt rák meggyógyítható, még akkor is, amikor az áttét olyan korai stádiumban van, hogy még nincsenek nyilvánvaló tünetek és a koponya CT- vagy MRI-vizsgálata sem mutat ki kórosat.

A nemkissejtes tüdőrákban a kemoterápia egyedüli alkalmazása korlátozott értékű. Áttétképződéssel járó nemkissejtes tüdőrákban egyes betegek lényegesen tovább élnek a kemoterápia után, mint nélküle.

Egyéb kezelési lehetőségek:A tüdőrákos betegeknek gyakran egyéb kezelésre is szükségük van. Mivel a betegek nagy részében a tüdőfunkció jelentősen csökken (attól függetlenül, hogy kezelésben részesülnek-e vagy sem), oxigénkezelés és hörgtágítók (a légutakat tágító gyógyszerek) segíthetnek a légzésben. Az előrehaladott állapotú betegek közül sokan olyan súlyos fájdalomtól és légzési nehezítettségtől szenvednek a haláluk előtti hetekben vagy hónapokban, hogy nagy adagban opiátra szorulnak. Szerencsére az opiátok jelentős mértékben képesek enyhíteni ezeket a panaszokat, ha megfelelő adagban alkalmazzák őket.

A tüdőrák kórjóslata rossz. A nem kezelt tüdőrákos betegek átlagosan 8 hónapig élnek. Az 5 éves túlélés még terápiával együtt is, összességében, csak 13%. Mivel a kissejtes rák a diagnózis idején gyakorlatilag már mindig áttétet ad más szervekbe, a kórjóslata általában a többinél rosszabb. Azoknak, a tüdőrákot túlélő betegeknek, akik folytatják a dohányzást, nagy a kockázatuk újabb rákra.

Mivel sokan halnak meg tüdőrákban, a végállapot kezelése sok esetben szükséges. A végstádiumú állapot kezelésében elért eredmények, és az a felismerés, hogy a gyógyíthatatlan beteg gyakran szenved szorongástól és fájdalomtól, melyeket megfelelő gyógyszerekkel enyhíteni lehet, lehetővé teszik, hogy minél több beteg halhasson meg otthonában emberi körülmények között.