Jóllehet a vérben normálisan nincsenek baktériumok, a bőr, a szájnyálkahártya vagy az íny sérülése (még az olyan, normális tevékenységből származó sérülések is, mint a rágás vagy a fogmosás) lehetővé teszi, hogy kis számú baktérium bejusson a véráramba. A fertőzéses eredetű ínygyulladás (gingivitisz), kisebb bőrfertőzések, és a szervezetben bárhol máshol fennálló fertőzés baktériumokat juttathat a keringésbe.

Ez egyes sebészi, fogászati és belgyógyászati beavatkozásoknál is előfordulhat. Ritkán nyitott szívműtét vagy műbillentyű-beültetés során következik be. Azok általában nincsenek veszélyben, akiknek egészségesek a szívbillentyűik, mivel szervezetük fehérvérsejtjei gyorsan elpusztítják a baktériumokat. A sérült billentyűk azonban csapdába ejthetik a kórokozókat, amelyek megtelepszenek az endokardiumon, és osztódásnak indulnak. A szepszis - a vér súlyos fertőzése - óriási mennyiségű baktériumot juttat a keringésbe. Ha ez a mennyiség elég nagy, szívbelhártya-gyulladás fejlődik ki még egészséges billentyűvel rendelkező emberekben is.

Ha a betegséget illegális drogok befecskendezése vagy tartósan bentlévő intravénás eszköz okozta, leggyakrabban a trikuszpidális (a jobb pitvarból a jobb kamrába nyíló) billentyű érintett. A többi esetben a mitrális vagy az aortabillentyű fertőződik meg.

Heveny bakteriális endokarditisz általában hirtelen, magas lázzal (38,9-40 °C), gyors szívveréssel, kimerültséggel, valamint gyors és kiterjedt szívbillentyű károsodással kezdődik.

Félheveny bakteriális endokarditisz elesettséget, hőemelkedést (37,2-38,3 °C), mérsékelten gyors szívverést, súlyvesztést, izzadást és alacsony vörösvérsejtszámot (vérszegénységet, anémiát) okozhat. Ezek a tünetek még jóval azelőtt alakulnak ki, hogy az endokarditisz miatt egy artéria elzáródna, vagy egy szívbillentyű károsodna, ami tisztázhatná az orvos számára a diagnózist.

Az artériák akkor záródnak el, ha a baktériumok tömege és a billentyűkön kialakuló vérrögök (ezeket vegetációknak hívják) elsodródnak (embólussá válnak), a keringéssel a szervezet más részeibe kerülnek, és ott beékelődnek egy artériába, elzárva azt. Ez olykor súlyos következményekkel jár. Az agyban levő artéria elzáródása szélütést, a szív artériájának elzáródása szívrohamot okozhat. Az embólusok fertőzéshez vezethetnek azon a területen, ahol elakadtak. Gennygyülem (tályog) képződhet a fertőzött szívbillentyűk tövén, vagy bárhol, ahol a fertőzött embólus elakadt.

A szívbillentyűk átfúródhatnak, és néhány napon belül jelentős visszaáramlás (regurgitáció ) alakulhat ki rajtuk. A betegek egy része sokkos állapotba kerül, veséjük és egyéb szerveik működése leáll (szeptikus sokknak nevezett állapot ). Az artériák fertőzése gyengítheti az érfalat, ami azok kiboltosulását vagy repedésüket okozhatja. Az érfal szakadása halálos lehet, különösen, ha az agyban, vagy a szív közelében lép fel.

A heveny és a félheveny bakteriális szívbelhártya-gyulladás egyéb tünetei: hidegrázás, ízületi fájdalom, sápadtság, fájdalmas, bőr alatti csomók és zavartság. Apró, vörös, szeplőszerű kiütések jelenhetnek meg a bőrön és a szemfehérjén. Vörös, szálkaszerű vérzés válik láthatóvá a körmök alatt. A foltokat és a csíkokat apró, a szívbillentyűkről lesodródott embólusok okozzák. A nagyobb embólusok gyomorfájást, a véres vizeletet, illetve a kar és a láb fájdalmát és érzéketlenségét, valamint szívrohamot vagy szélütést idézhetnek elő. Szívzörejek lépnek fel, vagy az eddig fennálló zörejek megváltoznak. A lép is megnagyobbodhat.

A műbillentyűk szívbelhártya-gyulladása is heveny és félheveny fertőzés lehet. A természetes billentyűk fertőzésével összehasonlítva, a műbillentyűké hajlamosabb arra, hogy a billentyű alapjáról szétterjedjen a szívizomra, ez pedig a billentyűk meglazulásához vezethet. Az is előfordul, hogy a szív elektromos vezetőrendszerében lép fel zavar, ami a szívverést lassítja. Ez hirtelen eszméletvesztést, sőt, akár halált is okozhat.

Mivel a tünetek nagy része bizonytalan és általános, a diagnózis felállítása nehézségekbe ütközhet. A feltételezett betegeket általában rögtön kórházba utalják, egyrészt a diagnózis felállítása, másrészt a kezelés végett.

Olyan betegekben lehet szívbelhártya-gyulladásra gyanakodni, akik lázasak, de nem találtak bennük nyilvánvaló fertőzésforrást, különösen, ha jellegzetes tüneteik vannak; szívbillentyű hibás betegekben; azokban, akik a közelmúltban bizonyos sebészi, fogászati vagy belgyógyászati beavatkozáson estek át; illetve az intravénás kábítószer-használókban. Újkeletű szívzörejek, illetve a már meglevők változása tovább erősíti a diagnózist.

A baktériumok jelenlétének kimutatására vérmintát vesznek. Ha sikerül baktériumot kimutatni a vérből, az segítséget jelent a diagnózis megalkotásában.

A betegség létrejöttéért felelős baktérium azonosítására (ami a megfelelő antibiotikum kiválasztása céljából fontos) a vérmintát tenyésztésre küldik. Mivel a billentyűk vegetációiról folyamatosan válnak le baktériumok, és kerülnek a keringésbe, legalább három különböző időpontban vesznek mintát, hogy meghatározzák, továbbra is jelen van-e a baktérium a keringésben. Számtalan antibiotikumot próbálnak ki a baktériumok ellen, hogy megállapítsák, melyiket a legcélszerűbb használni. Ha műbillentyű beültetése után alakul ki szívbelhártya-gyulladás, a fertőzés létrejöttéért felelős baktériumok rezisztensek lehetnek az antibiotikumokra. Műbillentyű beültetés előtt ugyanis antibiotikumokat adnak a fertőzés megelőzésére. Ha a gyógyszer mégsem előzte meg a fertőzést, a betegséget okozó baktérium valószínűleg ellenálló volt.

Egyes esetekben baktérium nem tenyészthető ki a vérből. Ilyenkor vagy különleges technikákat kell alkalmazni a kórokozók szaporításához, vagy a beteg által szedett antibiotikum - bár nem gyógyította meg a fertőzést - annyira azonban lecsökkentette számukat, hogy kimutathatatlanná váljanak. Az is lehetséges, hogy a betegnek nincs szívbelhártya-gyulladása, van viszont valami más betegsége - például szívdaganata -, és ez hoz létre az endokarditiszéhez oly hasonló tüneteket.

Az ultrahanghullámokat alkalmazó ekokardiográfia képileg tudja megjeleníteni a vegetációkat és a szív károsodását is. A transzözofageális ekokardiográfia (az eljárásban az ultrahangfejet a torkon keresztül a nyelőcsőbe, közvetlenül a szív mögé juttatják) az érintett betegek több mint 90%-ában képes a betegséget kimutatni.

Megelőzésképp a szívbillentyű-hibákban szenvedőknek, a műbillentyűs betegeknek, illetve a veleszületett szívfejlődési rendellenességben szenvedőknek bármilyen sebészi, fogászati vagy belgyógyászati beavatkozás előtt antibiotikumot adnak. Ebből következik, hogy a beavatkozást végző egészségügyi szakembereknek tudniuk kell a beteg szívbillentyű-hibájáról. Bár a szívbelhártya-gyulladás kockázata ezekben az eljárásokban nem túl magas, és a megelőzésképp adott antibiotikumok nem mindig hatékonyak, az endokarditisz szövődményei olyan súlyosak, hogy a legtöbb orvos úgy véli, a beavatkozás előtt adott antibiotikum ésszerű elővigyázatosság.

A kezelés legalább 2, de gyakran akár 6 héten keresztül tart, és magas dózisban, intravénásan adott antibiotikumokból áll. Az antibiotikus terápiát szinte mindig a kórházban kezdik el, azonban otthon, otthoni ápoló segítségével is befejezhető.

Az antibiotikum egymagában nem mindig gyógyítja meg a fertőzést, különösen, ha műbillentyűről van szó. A károsodott billentyűk kijavításához, cseréjéhez, illetve a felrakódások eltávolításához műtétre lehet szükség. Ha például a műbillentyű fertőzése miatt a billentyűn visszafolyás alakul ki, akkor a beteget sürgősen meg kell műteni, szükség lehet a billentyű cseréjére, mivel a jelentős visszafolyás talaján kialakult szívelégtelenség végzetes lehet.

Kezelés nélkül a fertőzéses szívbelhártya-gyulladás mindig halálos. Kezelés esetén a halálozás kockázata olyan tényezőktől függ, mint a páciens életkora, a fertőzés időtartama, műbillentyű jelenléte, valamint a kórokozó fajtája. Agresszív antibiotikus kezeléssel mindazonáltal a legtöbb beteg túléli ezt a kórképet.